Soha ne mondd, hogy soha!
Klasszikus idézet egy James Bond filmből. Távol álljon tőlem, hogy Bondhoz, a lehetetlent nem ismerő, héroszhoz hasonlítsam magunkat, de nálunk is így kezdődött.
Valaki egyszer azt mondta: „nem lehet megcsinálni azt, hogy az ejtőernyős alatt van a saját kupolája, tehát nem lehet háton repülni.” Ezen elgondolkodtunk és – „Soha ne mondd, hogy soha!” – nekiálltunk kitalálni, hogy valóban lehetetlen-e. Rendelkezésre állt minden nélkülözhetetlen eszköz:
- 7 db kupola formaugrásra alkalmas ejtőernyő (Régen ez volt a nehezebb dió.)
- rengeteg vállalkozó szellemű ejtőernyős. (Ez ment könnyebben!!).jpg)
A felkészülés során kiválogattuk az ugrókat
.jpg)
és fokozatosan egyre nagyobb alakzatokat építettünk.
.jpg)
Amikor megtaláltuk mindenkinek a megfelelő helyét az alakzatban
.jpg)
akkor megfordítottuk a legalsó ugrót az ejtőernyőjével együtt.
.jpg)
Persze ez nem ment „tapasztalatok” nélkül. Azonban a sok gyakorlás meghozta a maga gyümölcsét. Miután stabilan meg tudtuk már csinálni –gondolom érthető, hogy ciki lenne ha éppen nem sikerülne- megmutattuk másoknak is. Szerénytelenség nélkül: nagy sikert aratott. Annyira, hogy ezek után még sok-sok bemutatón tudtuk megmutatni, hogy nem csak repülőgéppel hanem ejtőernyővel is lehet „háton” repülni.
Bár ezek az ejtőernyők és ugrók már nyugdíjba mentek, de „Soha ne mondd, hogy soha!”
.jpg)
4 új – szintén kupola formaugró – ejtőernyővel „újra kezdtük”.
.jpg)
Gyere nézd meg, próbáld ki, éld át velünk a kupola formaugrást!





